Célunk, hogy a fejlődésen túl élményekkel gazdagítsuk a növendékeink életét. Szakmai és közösségi programokkal, versenyekkel, fesztiválokkal, bálokkal, táborokkal, flashmobokkal, kurzusokkal tesszük színessé az oktatási programunkat.
szeptember
október
október
október
október
október
november
december
december
december
január
Nyított kapukkal várjuk a szülőket januárban, hogy megmutathassuk, mi mindent tanultunk. Vizsga helyett órai munkát mutatnak be a gyerekek tanáraik vezetésével. Így nincs külön teher rajtuk félévkor, hanem egyszerűen bemutatják, mivel foglalkoznak egy órán. Valós képet kaphat a szülő a termen belül zajló életről.

január / február
március
A VargaBalett Táncműhely állandó szereplője a hazai táncos megmérettetéseknek. A Megyei Moderntánc Fesztivál Szegeden kerül megrendezésre, az Agorában. Mindamellett, hogy rendszeresen szép eredményeket és kiváló minősítést hozunk el a versenyről, ezek a fesztiválok remek találkozási lehetőségek a táncos közösség számára. Valamint tanulságos élmény a gyerekeknek egymás produkcióit megnézni, hiszen fontos, hogy lássák egymást. A magyar táncélet legnagyobb alakjaiból álló szakmai zsűri előtt minősül a csapat, ami jó rutint ad az országos szintű megmérettetésre készülve.

április
Az Országos Táncművészeti Fesztivál Fesztivál minden évben a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által kerül megrendezésre, melynek makói elődöntöjének évek óta mi lehetünk a házigazdái. Így Oroszlány, Szekszárd, Miskolc mellett Makó is helyszíne a rangos eseménynek. Házigazdaként és versenyzőként egyszerre jelen lenni kihívás, de örömteli feladat is egyúttal
május
Rendszeres fellépői vagyunk a Makó Városnapnak. Otthonosan mozgunk a központban felállított színpadon, hiszen ide hazajárunk fellépni. Jó érzés a már ismerős makói közönségnek táncolni, akik mindig nagyon lelkesen üdvözölnek.

június
június
június
június
július
Ez a táborunk Magyar Táncművészeti Egyetem Előkészítő Balett Stúdiója és a VargaBalett Táncműhely közös szervezésében valósul meg. 6-7-8-9-10 éves gyermekek számára nyújt minőségi elfoglaltságot nyárra.
A kurzus során a növendékek technikai tudástára bővül és finomodik. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a professzionális képzés iránt, tervezik a Vidéki Tehetségcentrumhoz történő csatlakozást, illetve már tagjai az egyetemi előkészítő csoportunknak.
július
július
augusztus
augusztus
augusztus